Néhány idézet Ray Kroctól, melyek mindmáig érvényesek:
Egyikünk sem olyan jó, mint amilyen jók együtt vagyunk.
Sikerünk mércéje vendégeink elégedettsége.
|
Raymond Albert Kroc 1902 október 5-én született Chicagóban. Az Abraham Lincoln
Általános Iskola befejezte után két évig tanult az Oak Park Gimnáziumban,
majd az Amerikai Vöröskeresztnél dolgozott egy évig mentősként. 1922-ben
feleségül veszi Ethel Flemminget, majd tengerésznek áll.
1954-ben Ray Kroc San Bernardinoban találkozik a McDonald testvérekkel, Maurice-szal
és Richard-dal. Kroc a testvérek exkluzív franchise ügynöke lesz, akik
már 1948-ban megnyitották az első "drive-in hamburger bárjukat".
Ezt követően, 1955-ben egy sikertörténetet indít el az első McDonald's
étterem megnyitásával és azóta őt tekintik vállalatalapítónak. Az év franchising
ügynöke címet 1968-ban ítélték neki, 9 évvel könyve, a "Grinding
it out" megjelenése előtt.
Ray A. Kroc 82 éves korában, 1984 január 14-én hunyt el. Éttermeink mindmáig
az ő üzletpolitikáját igyekeznek követni.
|