|
Az idei Pekingi Olimpia nem csak a sportolóknak és a szurkolóknak nyújt majd maradandó élményt, de annak az 5 McDonald’s dolgozónak is, akik a vállalat nemzetközi programjának köszönhetően, több száz társukkal együtt ott lehetnek az év legrangosabb sport eseményén. Az olimpiai faluban, a média faluban és a szurkolói területen felépített McDonald’s éttermekben végzett munka mellett számos sporteseményre és városlátogató programra is eljutnak majd a nemzetközi Olympic Champion Crew, az Olimpiai Bajnok Csapat tagjai. Az öt hazai résztvevő a kiemelkedő teljesítményével és egy kis szerencsével kerülhetett a csapatba, a részvételt eldöntő sorsoláson ugyanis a vállalat legjobb eredményeket elérő éttermeinek kiemelkedően teljesítő dolgozói vehettek részt.
A 2008-as Olimpiai Játékokra 36 országból összesen 1400 McDonald’s dolgozó utazik ki, hogy részt vehessen az életreszóló kalandban. A kiválasztásnál „a legjobb a legjobbak közt” elv érvényesült mindenhol, így itthon is. A sorsolásban a vállalat azon éttermei vehettek részt, amelyek a minőség, a kiszolgálás és a tisztaság (QSC) hármasának területén a legjobbnak bizonyultak az elmúlt évben. Az így „kvalifikált” éttermek a „hónap dolgozója” címet elnyert dolgozóikat indíthatták a sorsoláson. A legszerencsésebbek, Buzás Ferenc (Pécs), Fábi Miranda (Budapest), Kecskés Ferenc (Budapest), Steiner Brigitta (Pécs) és Pákozdi Ádám (Győr) alkotta magyar csapat augusztus 5 és 15 között csatlakozik majd a McDonald’s nemzetközi olimpiai csapatához. Az Olimpia területén felépített négy új étteremben a világ legkiválóbb sportolóit, edzőiket, a média képviselőit és a világ minden tájáról érkező szurkolókat fogják kiszolgálni, de jut majd idejük az olimpiai eseményeken való részvételre és városnézésre is. A 10 napos út során 4 napot töltenek az éttermekben, napi 6 órás munkaidőben dolgozva, a fennmaradó időben pedig szurkolókként élvezhetik az olimpiai forgatagot.
A világ minden tájáról érkezett csapatok a versenyzés szellemében egy egyedülálló „Big Mac Építő Versenyen” a helyszínen is összemérik erejüket és ügyességüket. A bírók a gyorsaságon kívül a minőséget, a csapatmunkát, a stílust és a tisztaságot pontozzák. A tervek szerint egy nappal az Olimpia Nyitó Ünnepsége előtt rendezik meg az eseményt, amelyen reményeink szerint, olimpikonjainkhoz hasonlóan, a magyar McDonald’s csapat is sikeresen szerepel majd!
Az Olimpiai Bajnok Csapat tagjai élményeikről augusztus 8-ától számolnak be itt, a McDonald’s hivatalos honlapján, valamint rövid élménybeszámolóik augusztus 8 és 18 között megjelennek a Metro hírújság délutáni olimpiai kiadásaiban és a Freeblog.hu oldalon is.
|