|
Április 18-19-én a McDonald’s étteremhálózat megnyitotta a konyháiba vezető ajtókat. A Nyílt Napokon bárki vezetett túrákon keresztül pillanthatott be az aranyívek kulisszatitkaiba, az ország mind a 99 éttermében.
Ezen a hétvégén az ország összes McDonald’s éttermében lekerült a konyhaajtóról az „idegeneknek belépni tilos” felirat. Az ajtón ugyanis bárki beléphetett, és felfedezhette, hogy valójában milyen munka zajlik a gépek takarásában. A vendégek „lenyomozhatták a rejtélyeket” vagyis nyomon követhették az ételek útját a tárolástól az elkészítésen át a keletkezett hulladék kezeléséig. Megtudhatták például, hogyan lesz a sült krumpli mindig ugyanolyan, hány másodperc alatt készül el a McDonald’s legkedveltebb szendvicse - a sajtburger -, hogyan működik a fagylaltgép, hány fok van a fagyasztóban, mikor kell sütőolajat cserélni, és az elhasznált sütőolajat hogyan hasznosítják újra. A konyhatúrán bárki meggyőződhetett arról, hogy itt kivételesen szigorú biztonsági- és tisztasági előírásoknak kell megfelelniük a dolgozóknak. Aki pedig kedvet kapott a „hamburgergyártáshoz”, bátran kérdezhetett az étterem által kínált munka- és karrier lehetőségekről is.
A McDonald’s ételeiről sokan sokfélét tudni vélnek. A Nyílt Napok program a „saját szemednek higgy” elve alapján a személyes megtapasztalás lehetőségét nyújtja a városi legendákkal szemben. „Hosszú ideje arra törekszünk, hogy működésünk átlátható legyen. 2005 óta a Nyílt Napokon bárki megnézheti, hogyan dolgozunk, hogyan készülnek az ételeink, és felteheti az őt foglalkoztató kérdéseket. Az ételek összetételéről azonban Nyílt Napok nélkül is bármikor tájékozódhatnak a vendégek. A legtöbb csomagoláson évek óta ott az INBÉ (Irányadó Napi Beviteli Érték) jelölés, így a vendég mindig tudja, hogy a menüje milyen tápértékekkel rendelkezik” – mondta el Vadnai Ágnes, a hálózat kommunikációs menedzsere.
A McDonald’s ajtaja nem csak ezen a hétvégén, de egész évben nyitva áll az érdeklődők előtt. A rendszeresen szervezett Nyílt Napokról az éttermekben adnak felvilágosítást.
További információ: www.rejtelyek.com
|