Tekerj Pindroch Csabával!

2012. április 12., csütörtök

A balatonföldvári nyugati strandon szombaton 10 órakor Pindroch Csaba indítja el a 86 km-es kiskört. A színművész és Eisenkrammer Károly főszervező, korábbi 17-szeres felnőtt magyar bajnok, olimpikon egyszerre startolnak majd el.

"Az első néhány kilométert kényelmes tempóban tesszük majd meg együtt, hogy felhívjuk a figyelmet a kulturált és biztonságos, élményben gazdag biciklizésre" mondta a színművész.

A Föld napjához kapcsolódó McDonald's BringaMánia Balatonkör vezetett túrái Balatonföldvárról indulnak, és ki-ki a saját távja és tempója szerint választhatja ki, hogy melyik távon indul. A délelőtt 10.30-kor kezdődő 10 km-es Balaton köröcske igazi gyermekes családi program, ahol a legkisebbek is élvezhetik a biciklizést.  A 86 km-es kiskör a balatonföldvári nyugati strandról indul délelőtt 10 órakor; a legnagyobb távot, a 206 kilométeres túrát választók reggel 6kor indulnak és sötétedéskor érnek vissza Balatonföldvárra.

Az eseményről további érdekes információk itt találhatók: www.bringamania.hu és www.balatonkor.hu

Sajtókapcsolat

A McDonald’s PR ügynöksége a Noguchi Porter Novelli. Az alábbi elérhetőségek a sajtó munkatársai számára, sajtókapcsolataink fenntartására szolgálnak.



1054 Budapest, Szabadság tér 7.
Bank Center, Citibank torony



mcd@noguchi.hu

Kövess minket a közösségi oldalakon is!


További oldalaink


McDonald's kupon alkalmazás

App store letöltés gomb
Google play letöltés gomb