Egy nap alatt, két keréken, hatszor a Föld körül

2015. május 3., vasárnap

A szombati változékony időjárás dacára fiatalok és idősebbek, profik és amatőrök, családok és baráti társaságok is szép számmal indultak el a McDonald’s BringaMánia program Balaton-kerülő túráján. A Tour de Balaton öt távja között mindenki megtalálhatta az erőnlétének, felkészültségének és kedvének leginkább megfelelőt.

Mindegyik túra a Balaton legnagyobb és egyik legszebb vitorlás kikötőjéből, Balatonföldvárról indult, és ide is érkezett vissza. A legbátrabbak a Balaton_206 túrán indulhattak el, mely a nevéhez híven teljes egészében megkerülte a tavat. A Balaton nyugati medencéjét megkerülő Balaton_146 és a keleti medencében vezetett Balaton_86 túrák szintén komoly erőpróbát jelentettek. Mindkét túra magában foglalt egy-egy komp átkelést, amihez idén a résztvevők nagy száma miatt már négy kompra volt szükség.

A kisebb, 32 kilométeres túrát kifejezetten a családoknak szánták a szervezők. A kényelmes tempó, és a nem túl hosszú táv mellett még lovas programokra is sor került a túra során. A legrövidebb 6 kilométeres táv a legkisebbek igényeihez szabottan Balatonföldváron belüli útvonalon vezette végig a csöppségeket.

Ebben az évben először jótékonysági bringás követek is feltűntek az indulók között, akik piros fehér „Tekerek, segítek” feliratú pólóban a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány javára gyűjtöttek adományokat. Az így befolyt összeget az Alapítvány a Pécsi Gyermekklinika területén létesülő két családi szoba berendezésére fordítja, ahol a szülők komfortos körülmények között lehetnek együtt a gyermekükkel a kezelések ideje alatt.

A Balaton_86-on elindult a frissen az A-csoportba feljutott jégkorong válogatott csatára, Benk András is. „A biciklizés jó levezetés volt a krakkói világbajnokság után,” mondta András. „Az pedig külön jó pont, hogy végre a családdal tölthetünk el egy sportos napot. A balatoni tájakon való kerekezést szerintem legalább egyszer minden bringásnak ki kell próbálnia.”

Az eseményen készül fotók:
https://www.flickr.com/photos/noguchi/sets/72157651920428768/

Sajtókapcsolat

A McDonald’s PR ügynöksége a Noguchi Porter Novelli. Az alábbi elérhetőségek a sajtó munkatársai számára, sajtókapcsolataink fenntartására szolgálnak.



1054 Budapest, Szabadság tér 7.
Bank Center, Citibank torony



mcd@noguchi.hu

Kövess minket a közösségi oldalakon is!


További oldalaink


McDonald's kupon alkalmazás

App store letöltés gomb
Google play letöltés gomb